Szamolxisz

Szamolxisz (Σάμολξις) – neve Szalmoxisz, Zalmoxesz, Zalmoxisz, Zamolxe, Zamolxesz, Zamolxisz (Σάλμοξις, Ζάλμοξες, Ζάλμοξις, Ζάμολξε, Ζάμολξες, Ζάμολξις) alakban is szerepel a forrásokban – az Erdélyi-medencében honos trák–szkíták, azaz a dákok vallási vezetője volt.

A dákokat gyakorta nevezték gétáknak is. Származása szerint mindkét csoport szkíták, közelebbről agathürszök uralta trák népesség volt. Lényegében csak nevük és lakóhelyük különbözött.

Hérodotosz és Sztrabón tudósítása

Hérodotosz szerint Szamolxisz egy ideig Számosz szigetén, Püthagorasz rabszolgájaként élt, majd felszabadult, nagy vagyont szerzett, s visszatért hazájába. Egy alkalommal lakomát adott a főembereknek, és kijelentette: sem ő, sem a vendégek, sem pedig azok leszármazottai nem halnak meg, hanem öröklétre jutnak. Föld alatti hajlékot készített, ott három évig lakott, majd a negyedik évben megjelent az őt gyászolók körében. Tanításait ily módon – eltűnésével majd újbóli megjelenésével – hihetővé tette. A géták úgy hiszik, mondja Hérodotosz, nem halnak meg. Akit megölnek, Szamolxisz istenség színe elé jut, kire közülük egyesek Gebeleizisz (Γεβελειζις) néven hivatkoznak.

Sztrabón e kérdéssel kapcsolatban a következőket mondja:

„Az emlékezet megőrizte, hogy a géták népéből egy bizonyos Zamolxiz nevű személy Pythagorasnál szolgált, és eltanult mind tőle egyet-mást az égi dolgokra nézve, mind pedig az egyiptomiaktól, ahova vándorlásai során eljutott. Miután visszatért hazájába, a nép és a vezetők nagy szeretetben és megbecsülésben tartották, mint olyant, aki megjósolta, mit hoznak az égi jelek. Végül aztán rávette a királyt, hogy vegye maga mellé társnak az uralkodásban, mint aki alkalmas lesz az istenek akaratának közvetítésére. Kezdetben annak az istennek a papjává tették, akit legjobban tiszteltek, utóbb azonban istenként fordultak hozzá. Később egy mások számára hozzáférhetetlen föld alatti barlangba rejtőzve, ott töltötte idejét, ritkán bocsátkozott beszélgetésbe a kívül levőkkel, kivéve a királyt és szolgáit, és ebben segítségére volt a király, aki úgy vélte, hogy az alattvalók sokkal engedelmesebbek lesznek neki, mint azelőtt, ha az istenek sugallatára hozza rendeleteit. Ez a szokás aztán napjainkig eljutott, tudniillik mindig akadt valaki olyan képességekkel felruházva, hogy tanácsosként álljon a király mellett, s a gétáknál ezt istennek nevezték. Szentnek tartották a hegyet is, és annak nevezték. A hegy neve Kogaionon (másként Cogeno – B. J.), s ugyanezt a nevet viseli a közeli folyó is. Abban az időben pedig, amikor Byrebistas (másként Boërebista – B. J.) uralkodott a géták fölött, aki ellen a dicső Caesar már felkészítette hadseregét, e tisztséget Decaeneus viselte.” – VII. könyv, 297. szakasz (Szabó György fordítása; B. J.: Benkő József megjegyzése).[1]

Személy- és földrajzi nevek

Porphüriosz Szamolxisz nevével kapcsolatban a trák zalmon (elrejt) szóra utal. Alexandriai Hészükhiosz a fríg zemelen (idegen rabszolga) kifejezésre.

Korunk nyelvészei Szamolxisz nevében többek között a feltételezett trák *zalmo (irha), illetve a *zamol (föld) szót vélik felismerni.

Az indoeurópai nyelvek szakértői Gebeleizisz nevével kapcsolatban rendszerint a trákok vihar- és villámlás-istenségét (Zbelszurdosz, Zibelthiurdosz, Zibelthurdosz) hozzák szóba. Másként fogalmazva, hasonszőrűnek tartják e kettőt. E kérdéssel, illetve a nevek magyarázatával részletesebben Pârvan, Russu és Tomaschek dolgozata foglalkozik.[2][3][4][5][6]

A Kogaionosz (Κογαιονος) – görögös toldalék nélkül Kogaion – elnevezést Benkő József az erdélyi Gógán helynévvel azonosítja.[1]

Ptolemaiosz művében az Erdélyi-medencében honos szkíta törzs neve Kaukoénszioi (Καυκοηνσιοι). Ebből következtetve hasonló lehetett lakóhelyük elnevezése is. A gótok – ama rövid ideig, míg ott laktak – saját nyelvükhöz igazították az Erdélyi-medence szkíta nevét: Hauhaland (latin nyelvű forrásokban Caucaland). Később e név elveszett, felváltotta az Erdőelve, Erdély elnevezés.

Az egykor szentnek nevezett Kogaionosz hegység mai neve talán Görgényi-havasok, a folyóé pedig, mely ott kanyarog, Küküllő. A küküllő szó – jelentése kökényes, mondja a Korai magyar történeti lexikon – korai török eredetű, és az avarok révén került a magyar nyelvbe. A szócikk azonban arra nem ad választ, hol és milyen időben került sor a kifejezés átvételére.[7]

Czuczor Gergely és Fogarasi János a következőket mondja kökény szavunkról: „E szónak eredete kétfélekép magyarázható. Ha azt vesszük tekintetbe, hogy az érett kökénybogyók kitünőleg hamvaskékek, úgy látszik, hogy gyöke rokon a kék (törökül: gök, egyik tatárszójárásban: kők) szóval, honnan a szép sötétkék szemet kökényszemnek mondjuk; ezen értelmezés szerént ide tartoznék a violakék szinü kökörcsén is. V. ö. KÖKÖRCSÉN és KÉK. Ha pedig a gyümölcsnek igen helyes gömbölyü alakjára nézünk, ez azt gyaníttatja velünk, hogy a gömbölyüt jelentő kö gö gyökü szók osztályába tartozik.”[8]

Hivatkozások

  1. ↑ a b Benkő 1999
  2. ↑ Pârvan 1926
  3. ↑ Russu 1967
  4. ↑ Russu 1969
  5. ↑ Tomaschek 1894a
  6. ↑ Tomaschek 1894b
  7. ↑ Kristó et al. 1994
  8. ↑ Czuczor és Fogarasi 1865

Források

  • Benkő József (1999): Transsilvania specialis. Erdély földje és népe. Fordította, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi Szabó György. Első kötet. Bukarest, Kolozsvár. Archiválva 2022. március 18-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Czuczor Gergely és Fogarasi János (1865): A magyar nyelv szótára. Harmadik kötet. Pest. (Kökény szócikk.)
  • Dana, D. (2008): Zalmoxis de la Herodot la Mircea Eliade. Istorii despre un zeu al pretextului. Iași.
  • Herodotos in Geréb József (1892): Herodotos történeti könyvei. Görögül és magyarul. Első kötet. I–III. könyv. Görög és latín remekírók. Budapest.
  • Herodotos in Geréb József (1893): Herodotos történeti könyvei. Görögül és magyarul. Második kötet. IV–VI. könyv. Görög és latín remekírók. Budapest.
  • Herodotos in Geréb József (1894): Herodotos történeti könyvei. Görögül és magyarul. Harmadik kötet. VII–IX. könyv. Görög és latín remekírók. Budapest.
  • Hesykhios in Schmidt, M. (1867): Hesychii Alexandrini lexicon. Jenae.
  • Kristó Gyula, Engel Pál és Makk Ferenc (szerk.) (1994): Korai magyar történeti lexikon (9–14. század). Budapest.
  • Pârvan, V. (1926): Getica. O incercare de protoistorie a Daciei in mileniul I a. Chr. Săpăturile din Câmpia Munteană şi geţii din Masivul Carpatic. Academia Română, Memoriile secţiunii istorice. Seria III, tomul III, mem. 2. Bucureşti. Archiválva 2016. március 7-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Russu, I. I. (1967). Limba Traco-Dacilor. București.
  • Russu, I. I. (1969). Die Sprache der Thrako-Daker. București.
  • Sebestyén Károly (2001): Zamoixis, Zalmoxis. In Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon. (Elektronikus dokumentum.) Budapest.
  • Sulimirski, T. (1985): Chapter 4. The Scyths. Pp. 149–199., (1–7.) (Bibliography). In Gershevitch, I. (ed): The Cambridge History of Iran. Volume 2. The Median and Achaemenian Periods. Cambridge.
  • Tomaschek, W. (1894a): Die alten Thraker. Eine ethnologische Untersuchung. II. Die Sprachreste. 1. Hälfte. Glossen aller Art und Götternamen. Sitzungsberichte der Philosophisch-Historischen Classe der Kaiserlichen Akademie der Wissenschaften 130 (2): 1–70.
  • Tomaschek, W. (1894b): Die alten Thraker. Eine ethnologische Untersuchung. II. Die Sprachreste. 2. Hälfte. Personen und Ortsnamen. Sitzungsberichte der Philosophisch-Historischen Classe der Kaiserlichen Akademie der Wissenschaften 131 (1): 1–103.

Kapcsolódó szócikkek

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap